A kölni beginák
A beginamozgalom alapjaiban különbözött minden korábbi a nyugati egyházon belüli jelentékeny mozgalomtól. Női mozgalom volt, nem csak függeléke egy olyan mozgalomnak, amelyet férfiak indítottak el, férfiak irányítanak és tartanak fenn.
A beginák életmódját nem írta elő meghatározott regula, nem támaszkodtak valamelyik szent alapító tekintélyére, nem akartak felhatalmazást szerezni a Szentszéktől, nem volt szervezetük vagy alapszabályuk, nem ígértek jótéteményeket, nem kerestek patrónusokat; fogadalmuk egyszerű szándéknyilatkozat volt, nem visszavonhatatlan elköteleződés egy felsőbb hatalom által rájuk kényszerített diszciplínához, és akik csatlakoztak hozzá, folytathatták mindennapi munkájukat a világban. A mozgalom nem minden vonatkozásában új, sok jellemző vonása már megmutatkozott a megelőző századok szerzetesrendjeiben. De sok sajátosságukban, mindenekfelett ezek kombinációjában a beginák új frontot alkottak az egyházi hierarchiával szemben. Részét képezték annak a népi forrongásnak, ami az egyházon belül munkálkodott. Ez a forrongás eddig mindig eretnekségbe billent át.
A "begina" név valójában a gyűlölt albigens elnevezésből származik. A megvetés címkéje volt, ellenségeik adták azoknak az asszonyoknak, akik más nőknél szentebbnek tartották magukat, akik visszautasították kéjvágyó papok közeledését, és visszautasították a törvényes házasság nyújtotta előnyöket. A begina nevet mocskolódásnak szánták, de nehezen lehetett ezekre az asszonyokra ráragasztani az eretnekség vádját. Nem vitatkoztak az ortodoxiával, kialakult teológiai elveik nem voltak, új kinyilatkozással nem álltak elő, pusztán az a vágy töltötte el őket, hogy vallásosan éljenek. És így, bár sok ellenszenvvel találkoztak, védelmezőkre is leltek, és észrevétlenül haladtak előre.
A kezdetet 1210-re teszik, és Liége környéki területről terjedt el Flandriától egészen Csehországig. Köln városában is jelentősen magasabb volt a nők száma, mint a férfiaké, és zárda lett volna a menedék a férjhez nem ment, és özvegy nők számára. Az istenes életet követő nők száma egyre nőtt, de kevés volt az apácakolostor. A legkorábbi beginák egyedül éltek vagy kicsiny, szabályozás nélküli csoportokban. Sokszor kisebb ingatlanokat adtak el, hogy megoldják elhelyezkedésüket. Fokozatosan kis állandó konventek alakultak ki, és ezek száma a 13. század vége felé nagyon gyorsan növekedett. A 14. század végére 169 beginakonvent volt a városban, kb.1500 beginának adtak otthont.
Mi volt a vonzerejük? Lehetőséget adott sok nőnek az egyszerű és könnyű visszavonulásra a világi élet viharai elől. Jámbor elfoglaltságok széles körét nyújtotta minimális bonyodalmakkal. A befogadás aktusa egyszerű volt. a jelölt megjelent a plébános, vagy a püspök megbízottja előtt, és sok különböző formula közül valamelyik alapján fogadalmat tett. Legtöbbször elutasították a házasságot, szüzességi fogadalmat tettek, de ezt az elhatározásukat megmásíthatták. A fogadalomtétel után gyóntatója felkínálta a beginaöltözetet. A beginák életének vezérfonala az Istennek szentelt jámborság volt. Különféle dolgokkal foglalhatták el magukat: dolgozhattak kórházban, szőhettek, hímezhettek vagy egyszerűen csak imádkoztak és elmélkedtek. Életprogramjukra nézve függetlenek voltak, de fő támaszaik a kolduló rendek barátai voltak.
A 13. század derekáig a hivatalos körök rokonszenvvel kezelték a beginamozgalmat. De sok ellensége volt a begináknak: plébánosok híveket vesztettek, apák leányaikat, a férfiakat sértette az eltávozott nők szabadsága. A mozgalom kezdeti lendülete hanyatlani kezdett, a mozgalom sem volt mentes szélsőségektől. Zsinati határozatokkal megkezdődött a beginákhoz hasonló peremközösségek hivatalos elnyomása, nem illettek bele a szerzetesrendek jól szabályozott kategóriájába. Végül elérték, hogy a beginákat engedélyezett zárdákba tömörítsék, a konventeket megszüntették. A 18. század végéig maradtak Kölnben beginák.
R.W.Southern " A nyugati társadalom és az egyház a középkorban", Gondolat kiadó, Budapest, 1987