A kitűnőek iskolája

A háború után több nemzet az élet új útjai felé mozdult, nálunk is a reform lett a lelkek legfőbb gravitációja. Azok a nemzetek, melyek tényleg a megújhodás útjára tértek a reformokat saját anyagi és szellemi viszonyaik diktálásából, saját szerves szükségleteik, saját életérdekeik megelégítésére, nemzeti egyéniségük védelmére hozták. Nálunk nem az ország összes fizikai adottságából, szerves szükségéből, és céljából mozdult elő a reformhadjárat. Bámulatos biztonsággal tudtuk magunkhoz ölelni a nálunk nemzeti öngyilkosságot jelentő tanokat. Egy logikusnak látszó reformgondolat is előkerült. A nemzetek belső, és egymást közti bajai onnan keletkeztek, hogy nem odavaló, kellő tehetségű emberek álltak az élet stratégiai pontjain. Ezért ki kell termelnünk egy tehetséges réteget, és ránevelnünk a nemzet vezetésére. 

1. A cél az, hogy a magyarság az élet minél több javához jusson. Ez csak akkor történhetik meg, ha a nemzeti életépítés és védelem minden irányító posztján odavaló emberek vannak. A különböző tehetségű ifjakat külön iskolába tömörítve, elkülönítve az őket hátráltató közepes és gyenge tanulóktól, különös gonddal tehetségük irányába neveljük. 

2. Mi a tehetség? A szellemi képességre több kifejezés van: okos, értelmes, intelligens, tehetséges. Az okos bizonyos gyakorlati, viszonylagos képességet jelent. Lehet valaki okos, és amellett igen alacsony szintű, értéktelen ember. Az okos ügyesen ki tudja használni az embereket, és helyzeteket. Az ügyes kis intrikák, szőnyegkihúzások, a bölcs megbékéltetések az ő sajátos művészete. Amelyik nemzet vezetői ilyen okosokból állnak, örök senyvedésre van ítélve. Az intelligens ember a teljes, integrált ember,érzés, gondolat, aki a dolgok, események emberek lényegét érti meg ösztönös, tudattalan és egész tudatos logikai énjével. A tehetséges sajátossága a többivel szemben, hogy aktív, hogy teremt. A tehetség olyan egyéni erő, képesség, mely létrehoz, megvalósít valamit, ami magán hordja a teremtő egyén sajátos jegyeit. A tehetség lehet okos, értelmes, intelligens, sőt még nem is igen értelmes is. A tehetség voltaképpen gyűjtőnév, és igen sokféle és igen különböző alkotóképességre mutat rá. Leggyakoribb a szaktehetség, akik minél termőbb tehetségek a saját szakmájukban, annál kevésbé használhatók más téren. A legritkább esetben találunk egyetemes horizontú, alkotó erejű látást. A szaktehetségeket, csak egy bizonyos szigorúan körülhatárolt értelemben lehet vezető elemnek szánni. Sokszor ők is csak magát a szakmunkát tudják irányítani, nem a foglalkoztatott embereket. 

Az a tehetség, mely társadalmi, politikai vezetésre képesít, nem egy tudományágra, nem egy tárgykörre vonatkozik. Ez a tehetség a történő emberre, és az emberi együttélés viszonyaira vonatkozik, tehát egyetemes tehetség. Olyan politikai és társadalmi viszonyokat teremt, mely úgy mozgósítja a nemzet egyetemes tömegét, hogy minél több ilyen alkotásra, feltalálásra alkalmas tehetség érvényesülhessen a közösség élet-építésében. És meg tudja látni azokat az embereket morális és szellemi képességük teljes meghatározottságában, kik a nekik megfelelő helyre állítva, szerves munkatársai lehetnek az ő vezetésének. Egyik alapvonása a szintéziseket teremtő látás. Az események, viszonyok, emberek kaotikusnak tetsző zűrzavarában meglátja az egyetemes összefüggést. Sohasem lát és kezel egyetlen jelenséget sem a maga csak különségében, hanem teljes meghatározottságában. Ez adja meg az ilyen vezetőnek a szükséges tárgyilagosságát. A vezető tehetség emberlátása aktív, teremtő, alkotó jellegű. Szintézisre képes látása képesíti arra, hogy tudja, melyik embertől mit várhat, hogy melyik embert hova állítson. Az egészen gyakran nagy tehetség sokszor nem az iskolában, hanem az életharcba kikerülve mutatkozik meg, csupán saját erejére számítva. Az igazi tehetség ritkán tiszta jeles tanuló, és a tiszta jeles tanuló a legritkábban tehetség. A politikai vezetésre hivatott tehetség a harmincas- negyvenes éveiben mutatkozik meg. Erre a tehetségre semmilyen tanulmány nem képesít. Szükség van gazdasági, szociológiai, történelmi tanulmányokra, de ezek nem adják meg a vezetés képességét. Ezt csak az egész, minden folyamatában szabadon egybeható élet adhatja meg. A vezetéshez olyan önismeretre, önfegyelemre, emberlátásra, gazdag élettapasztalatokra és egyetemes horizontra van szükség, hogy a legzsenibb zsenije sem szerezheti meg fiatal korára. Tévedés volna őket külön szellemi koszttal táplálni. Hagyni kell a ráömlő világ benyomás-záporában csatangolni, kószáljon az emberek, viszonyok, helyek sokféleségében, hogy az egész beömlő világgal, az emberi szellem minél több termésével az érzés minden gazdagságával gyűljön tehetsége egész emberré. Vezető embert nem lehet kitermelni, az élet termeli ki ezeket ráhatásai teljes gazdagságával. Végzetes és gyilkos bűnű tévedés lenne külön falanszterben nevelni a tehetségeket. A különböző képességűek együtt-tanulása mellett kifejlődhet a kölcsönös segítség, a gyengék megsegítésének folyamata. Megtapasztalható, hogy mindenkiben van valami képesség, érték, ami bennük hiányzik. Megtanulható az emberi együttélés, megtanulható az élet. A tehetséget nem szabad kitűnő tanulóvá szegényíteni, a túlságosan értelembe, tudásba doppingolt fiatal élet elveszti gazdagságát. A szegény magyarok óriási tömegei számára a tanulás költségei szörnyű kizárást jelentenek, ezer, tízezer, százezer magyar tehetség nyomtalanul elpusztul. Döntően a felsőbb osztály gyerekei választódnak ki, akik legkevésbé szerves kifejezői a magyarságnak. A küzdelmes, a minden perc erőfeszítését felhívó életről fogalmuk sincs. Az apa érdeme nem adhat semmilyen jogcímet a térfoglalásra, az irányító helyre. Új közoktatás politikával, intézményesen kell biztosítanunk a tehetségek állandó mozgósítását. Az egyetemes magyar életre kell hatnunk, hogy az egész magyarság minden erőit mozgósítani tudjuk. (1940) 

Szabó Dezső " A kitűnőek iskolája" in "Az egész látóhatár", Püski kiadó, Budapest, 1991