A harcoló ember

…Kialvó gyertyát figyelve, ki nem gondolt még a kialvó emberéletre, önnön halálára; melynek el kell következnie. Bizonyos, hogy nem leszünk majd egyszer - de ezen épp úgy nem szomorkodhatunk, mint ahogy nem szomorkodunk azon, hogy valamikor nem voltunk. Mert nem a haláltól félünk, hanem a meghalástól: s amit elkerülni szeretnénk, nem a béke és pihenés, hanem az út, mely oda vezet. Ki szögezte le törvénynek, hogy apránként pusztulni el, nehéz kínok keresztfáján vérezve- hogy ez a "természetes" halál? S mi az, amit "természetellenesnek" neveznek? Háború? …Egy feltűnő hasonlatosságra utalok, arra, amit a katonaélet és a gyermekkor között érzek. A kiképzés alatt álló katona másodszor válik életében gyermekké, - járni tanítják őt s fegyverekkel játszani. Minden önállóságát elveszik, életéért ismét egyszer mások felelősek, s ő vakon átadja magát feljebbvalói akaratának, mint a gyermek. Egy új, ismeretlen életre készít elő bennünket a katonai kiképzés, védett polgárait a társadalomnak: ama tökéletesebb, abszolút életre, hol minden energia korlátlanul érvényesül s melyben a természet eredeti lényegéhez közelítünk. E nyers és valódibb élettel szemben itt a házak és utcák korlátai között gyerekek vagyunk még s ők férfiakat nevelnek belőlünk, igazi férfiakat: mert a természet úgy akarta, hogy az ember fegyverrel a kezében tökéletes, és nem megfordítva; a kultúra kivette csak kezünkből a kardot, mit régi ősünk fából vágott magának, hogy meztelen és mostoha testére ragassza. A militarizmus visszaadja nekünk azt, amit a kultúra elvett, s ami valamikor úgy volt a miénk, egy része testünknek, mint az oroszlánnak az ő karmai. Ismét gyermekekké leszünk hát, s most leszünk igazán gyermekekké.

 Megtanultunk bánni harmadik kezünkkel, a karddal. S nevelésünk ezzel válik tökéletessé. S ekkor egyszerre más színben tárul fel a kérdés. Ki lát többé borzalmakat, halált és rémületet? Hirtelen új s izgató perspektíva nyílik:- a jövő katonájára gondolok, aki meggyőződésből, sportból katona. A háború sport, ősi, eredeti célja se volt egyéb, jelentősége most lelki tartalommal bővül- a szép meghalás sportja lesz immár azok számára, kik az élet értékével rég tisztában lettek. Versenyre készül mindenki, s fejleszti magát. A hadsereg csupa önkéntesekből áll: jól táplált, erős férfiak. A katona ruházata és fegyvere, kiállítva s elgondolva a kultúra minden vívmánya mellett a kényelem s célszerűség minden biztosítékát foglalja egybe. Erős gumicipők, amiket meg se érez a láb, mint amilyeneket a tornászok használnak, könnyű, szabad karok, minden fegyver és terhelés gépiesen adódik a csatár keze ügyébe. Bő és elsőrangú táplálék, kitűnő ágyak, szép szobák, ápolt, jókarban tartott test. A szellemi nevelés a programhoz simul,- férfias játéknak és versengésnek tünteti fel a harcot. Nem bünteti a gyávaságot, - csak megveti s nevetségessé tudja tenni. Gyávaságról különben szó sem lehet- a vérkeringés bizonyos intenzitása mellett, melyet jó táplálkozás s helyes étrend von maga után, az ember természettől fogva bátor és fürge, hiszen talán nem is egyéb a bátorság, mint a fürgeség és a gyors mozdulatok. S szól a szellemi nevelés a halálról is, melyet ebben a formájában szépnek és kívánatosnak hirdet. S szól ismét a háborúról, melyet nagyszerű testgyakorlatnak fog fel. Miről is van szó tulajdonképpen? El kell foglalni egy területet. Micsoda felséges játék, micsoda roham! Hurrá! csak azért is. Tágul a tüdő, a szemek ragyognak. Hurrá! miénk a föld és azok nem tudnak megölni minket, mert mi előbb megöljük őket, mi erősebbek vagyunk és ügyesebbek, nem hagyjuk magunkat. S ha mégis,- micsoda nagyszerű zuhanás, minő isteni póz! Egyszerre robbanni szét, mint a bomba,- nincs haldoklás többé, nincs halálfélelem, nincs görcs és remegés. Villámlás és zaj- egy robbanás- lehet-e szebbet gondolni annak, aki félelmet nem ismer? Szép halál, egyszerű halál, félelmetlen halál- kijátszása az Elkerülhetetlennek és Fenyegetőnek. Nincs többé temető, gonosz kísértetek, borzongató babonák, nyirkos kriptamécsek, s minden egyéb, mi a halál gondolatát borzalommal és remegéssel kötötte össze. Szép és magasztos szereppé lesz a halál, amit jól eljátszani büszke és dicsőséges feladat. Erre készít elő a katonai nevelés a felismerésére az élet szépségeinek, melynek a halál csak egy alkatrésze és nagyszerű pillanata. Új hőskölteményt látok, és egy új romantikát. (Az Újság 1914. szept. 15.)

Karinthy Frigyes: "A harcoló ember" in "Az elátkozott munkáskisasszony" Aqua kiadó, Budapest, 1992