A haladás mítosza – és a valóság (1. rész)

Modern világunkhoz legjobban a haladás gondolata kapcsolódik. A történelem folyamán nem mindenki hitt ebben az eszmében.

A konzervatívok álláspontja a francia forradalmat követően arra épült, hogy kétségbe vonja a világban végbemenő változások haladásként való kikiáltását. A kor szellemét a liberálisok fejezték ki, ők lettek a megtestesítői a 19. századi kapitalista világgazdaság uralkodó ideológiájának. Ez a gondolat igazolta a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenetet. A haladás eszméje segítségével megpróbálták a kapitalizmus negatív jelenségeit kisebbíteni, azzal, hogy a pozitívumok felülmúlják a károkat. Meglepő, de a liberálisok fő ideológiai ellenfelei, a marxisták szintén hittek a haladásban. Hamis állítás azonban az, hogy a kapitalizmus, mint történelmi rendszer fejlettebb az előző történelmi rendszereknél.

Azt állítják, hogy a tudományos és technikai haladás elképesztő színvonalat ért el. De senki sem tudja, mekkora mennyiségű mindaz a tudás, amely annak következtében veszett el, hogy az univerzalista ideológia az egész világon elterjedt. Azt is állítják, hogy a történelmi kapitalizmus megváltoztatta az ember fizikai lehetőségeit, és az összes emberi energiahordozó hatásfoka állandóan emelkedett. Nem derül ki viszont az, hogy mindez mennyiben jelentette az emberiség erre szánt energiájának csökkenését vagy növekedését munkaidő – egységekben mérten, vagy az emberi élet időtartamára vonatkoztatva.

Biztos, hogy az élet súlya kevésbé nyomasztó a kapitalizmus viszonyai között, mint az előző társadalmi rendszerekben? Ebben kételkedünk: ezt a felettes énünkbe beépült munkakényszer – érzés is bizonyítja. Azt is állítják, hogy nem volt még olyan társadalmi rendszer ezt megelőzően, amelyben az emberek ekkora anyagi kényelemben éltek volna. Ma már kételkedünk ebben is, amikor megtapasztaljuk a rendellenességeket, az elidegenedést, és az elmebetegségeket. Azt is állítják, hogy a kapitalizmus döntő javulást hozott az élet védelme területén, gondoljunk a járványokra , az erőszakos cselekményekre. Valóban igaz ez egy atomháborús fenyegetettség árnyékában? Nehéz a különböző korszakok kegyetlenkedéseit összehasonlítani.

Csak az anyagiakra vonatkozóan szeretnék ítélkezni és egy marxista tételt megvédeni: a proletariátus abszolút elszegényedésének tételét. Az ipari munkások jó része valóban jobban él, de ők a világnépesség csak igen kis részét teszik ki. A világgazdaságban létező munkaerő egyre növekvő része a mezőgazdasági zónákban él, vagy a városok nyomornegyedeibe vándorol, és helyzete sokkal rosszabb, mint őseié volt ezelőtt ötszáz évvel. Gyengébben, sokkal kiegyensúlyozatlanabbul táplálkoznak. A csecsemőhalandóság továbbra is magas körükben. Többet is dolgoznak naponta, évente, egész életükben. Mindezt alacsonyabb jövedelemért teszik, a kizsákmányolás foka emelkedett. A kapitalizmus kialakulása a kisközösségek teljes eltűnésével járt. Ezek szerepét sokfelé és hosszú ideig az ültetvények (önkényuralmi kontroll) vették át. Ezek az egyénnek nem biztosítottak nagy autonómiát. Az állam vette át ezektől ezt a szerepet, de ez sem akarta átengedni a helyi döntések jogát a közvetlen termelőnek. Romlottak az alkupozíciók, ezzel együtt a munkában való érdekeltség is. A kapitalizmus ezen felül olyan elnyomó és megalázó ideológiai béklyóba verte a társadalmat, amely ezelőtt soha nem létezett: ezt ma szexizmusnak és rasszizmusnak hívják. A szexizmus a nők improduktív munkaterületekre való száműzését jelentette, pedig a privilégiumok alapja a produktív munka. Ebből a megkötöttségből lehetetlen volt szabadulni. A rasszizmus nem az idegenek elnyomásában nyilvánult meg, éppen az elnyomott csoportokat akarta a rendszeren belül tartani. Volt magyarázat az alacsony bérezésre: a legrosszabbul megfizetett munkát úgy tüntették fel, mintha ehhez kellett volna a legkisebb szaktudás is. A munkaerő szexizmuson és rasszizmuson alapuló struktúrálódását nem lehetett felszámolni. Így ment végbe mind a pszichológia, mind az anyagiak szintjén a proletariátus elszegényedése. Ez azt jelentette, hogy a világ népességének legkedvezettebb (10-15%) rétegei által elfogyasztott többlettermék, és a világgazdaság fennmaradó része által elfogyasztott javak mennyisége közötti eltérés növekedett.

Immanuel Wallerstein " A haladás mítosza- és a valóság" Mozgó világ 1990/9