A francia parasztok élete a 17. században (2. rész)

Az esküvő után 10-18 hónappal születtek az első gyerekek. Az esküvő előtti fogantatás ritka volt, ha 3-4 év telt el az esküvő és a keresztelő között, az szexuális problémákra, vagy vetélésre utalhat. Az első gyereket kétévente követték a többiek, amíg az asszony el nem érte a negyvenéves kort, vagy a házastársak egyike meg nem halt. Ez nyolc-kilenc szülést jelentett a termékenységet jelentő húsz évben. Két-három gyerek halt meg az első hónapokban, a következő években újabb két-három gyerek, így három-négy érte el maga is a házassági életkort. Az egyik legsúlyosabb probléma a meddőség volt. Ez riadalmat okozott, szégyent hozott a családra, és gúnyos megvetés tárgya volt a falusi környezetben. Akinek nem sikerült teherbe esnie, az a szentekhez, Szűz Máriához fordult, zarándokutakra ment, kabalákat viselt, idősebbektől kért tanácsot, vagy varázsitalt a "boszorkányoktól". Ha semmi sem használt, vállalta a meddő asszony megvetett sorsát, a válás nem volt engedélyezett. A meddő pár felnevelhetett unokahúgokat, unokaöccsöket. Megözvegyülés estén még reménykedhettek egy új, termékeny házasságban. A terhes fiatalasszonynak anyja, lánytestvére, barátnője, környezete szolgált tanácsokkal. Eddigi helyét megtartotta a családi munkamegosztásban, még előrehaladott terhessége idején is. Ez gyakran vezetett vetéléshez, mivel a művi vetélést halállal büntették, ez fel sem merült. Az első szülés mindig több veszélyt jelentett, mint a továbbiak. 1600 körül minden nyolcadik elsőszülött meghalt. A szüléseknél orvos nem volt jelen, férfi egyáltalán nem, sem az apa, sem a pap. Az idős asszonyok segédkeztek, és a bábák, akik ismerték a gyógyfüveket, és a varázsigéket. Szinte biztos, hogy ülve szültek, nem levetkőzve, az asszonyok tartották a szülő nőt. A bába nem mosott kezet, ujjai, körmei sokszor piszkosak voltak. Az ikrek szinte mindig halálra voltak ítélve, anyjuk szintúgy. Súlyos esetek estén a legfontosabb a gyors megkeresztelés volt. Az újszülöttek életük első napjaiban, heteiben halhattak meg, ha ezt átvészelték a következő hónapok már kevésbé voltak veszélyesek. A halál okai: a szülés során átélt traumák, az első órák ügyetlenségei, az anyatej hiánya. Még a gyors megkeresztelés is veszélyt jelentett: az időjárásnak kiszolgáltatottan kellett a távoli, fűtetlen templomba eljutni. Az anyai felügyelet sem volt folyamatos, így véletlen balesetek is előfordulhattak. Az anyatej komoly probléma volt. Az anya a folyamatos munkában kimerült, a táplálkozás viszont egyoldalú volt. Gyakran csak gabonafélékből, burgonyából állt, kevés volt a tejtermék, húst szinte sohase fogyasztottak. Kétévente követték egymást a gyerekek a vidéken általános szoptatásnak köszönhetően. A szoptató nőhöz nem közeledhettek a férfiak. Az egészséges asszonyok tíz-tizenöt havonta szültek, a klimax közeledtével (45. év körül), lelassult ez a ritmus. Amikor az első három gyereket nem követték újabbak, ott betegségre kell gondolnunk, leginkább a nőére, akit tönkretett egy brutális bába, vagy valamilyen ismeretlen női baj. Ritka volt a népes család. Ez a termékenység még így is képes volt a falu népességét újratermelni. Csak a járványok szólhattak közbe.

A csecsemők halálának nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget, a pap sem jegyezte fel. A korán meghalt gyerek neve egy másikra szállt. Amikor már a kisgyerek totyogni és gügyögni kezdett, felébredt az érdeklődés iránta. Lényeges volt még a pólya elhagyásának, és az elválasztásnak a pillanata. Nehézséget hozott a felnőtt étkezésre való áttérés, és főleg az, hogy az anyatej már nem védte a betegségektől. A gyerekek két és négy éves koruk között több járványt is megélhettek, többségük túlélte, nem fordultak kontár orvosokhoz. Csak a jómódú családok kényeztették a gyerekeket. A szegények az egyetlen, közös szobában tartózkodtak a felnőttekkel egy nagyobb nővérük felügyelete alatt, aki elkészítette a játékaikat is. A gyerekeket már ötéves korukban munkára fogták. Hétéves korukban öltötték fel a gyerekek véglegesen a felnőttek öltözékét. Nagyon egyszerű ruha volt, durva anyagból, általában az anya alakította át a szülők, az idősebb testvérek, vagy az elhunytak ruháiból. A lányok gyakran helyettesítették anyjukat a konyhai, a kerti munkákban, és a többi házimunkában, mint pl. a fonásban, gombolyításban, varrásban. Munkaterületük a ház volt, amit nem hagytak el addig, míg nagylánnyá nem serdültek. A fiúkat szabadabban nevelték, volt idejük más gyerekekkel játszani. Az apjuk mellett dolgoztak, aki keményen bánt velük. Feladatuk volt az állatok gondozása, a kapálás, ásás, és a rőzsegyűjtés. A korai, kemény fizikai munka gyakran megbetegítette őket, sok volt a sánta, a púpos, a csípőficamos ember. Hétéves koruktól a fiúk is elkezdtek fonni, ez nem volt kizárólag asszonyi munka. Tízedik életévüktől pásztoroknak, gulyásoknak, kisinasoknak szegődtek el nagyobb birtokokra. Itt sokszor az istállóban aludtak, az asztalvégén maradékot, vagy kenyérvéget ettek, és ki voltak szolgáltatva a többi inas szeszélyének és a gazda durvaságának. A szerencsésebbeknek a hetedik életév az iskolakezdést jelentette. Írni, olvasni, számolni tanultak, imával és a vallási alapjaival ismerkedtek. A tanító mindenhez értett: ezermester, harangozó, kertész, asztalos volt. Olvastatta a gyerekeket, betűzni tanította őket pálcával a kezében. A gyerekek a szürettől húsvétig, vagy az aratásig jártak iskolába. A szülők hozzájárultak a tanító megélhetéséhez, kinevezését az egyház szentesítette. A bigott XIV. Lajosnak köszönhetően elkülönítették a nemeket, így a lányok gyakran kimaradtak az oktatásból. Az első áldozással léptek be a gyerekek az ifjúkorba, ekkortól teljes értékű keresztényeknek tartották őket. Felnőtt munkát végezhettek, és házasodhattak is. Néhány ifjú a városba költözött, és lakájnak, fogadósnak, színésznek, katonának álltak. A lányokat a városban többnyire a prostitúció várta. A parasztok gyerekei többnyire parasztok maradtak.

A házasság a parasztok számára is szentség volt, amihez nincs szükség papra, templomra, a fiatalok egymásnak tett ígéreteikkel kötik meg. A pap azért van jelen, hogy a tanúkkal együtt konstatálja a házasság tényét. A papi áldás nem volt ünnepélyes, és el is maradhatott. A házasság akkor jöhetett létre, ha senki sem látta akadályát, pl. rokoni kapcsolatot. Ezért hirdették ki a papok háromszor is az esküvőt a hívek előtt. Szülői belegyezésre még a nagykorúaknál is szükség volt. Az esküvőt mulatsággal, lakomával ülték meg, a falu szokásai szerint. Ezzel kikerültek az ifjúság társaságából, és hangsúlyozták az új házba kerülést. Az egyház a jegyesek együttélése ellen volt, ezért sikerült elérnie, hogy az eljegyzést az esküvő előestéjén tartsák. Az állam a szülői beleegyezés fenntartásához ragaszkodott. A szülők hatalma a zsebpénzhiányon, a szórakozás lehetetlenségén, a testi fenyítésen alapult. Mindez a 25. életévig tartott, de még ezután is kellett a belegyezés. Így a házasságok nagy részét a szülők rendezték. 1560 körül a lányok 18-19 évesen házasodtak, a század végén 20 évesen. A vőlegény 25 körüli lehetett. XIV. Lajos korában később házasodtak, a nők 23-25 évesen, a férfiak 27-30 évesen. Franciaország "megtelt", nehéz volt megélhetést, megüresedett házat találni, vagyis gazdasági okok vezettek a kései házasodáshoz. A párok a szülői hatalom miatt is várhattak nagykorúságuk idejéig.

A törvénytelen születések ritkák voltak, a leányanyákat megvetés sújtotta. Nem voltak gyakoriak a házasság előtti fogantatások sem. Angliával szemben, ahol sok volt a fattyú, a szexuális kapcsolatban élő jegyes, Franciaországot a józanság jellemezte. A lányokra nagyon vigyáztak, ritkán hagyhatták el a szülői házat, tudták, hogy esetleges botlás kizárná őket a családi és a falusi közösségből. Önmegtartóztatásra volt szükségük, kivéve a szolgálólányokat, akik az úr és fiai kedvében jártak. A lányok a fonóbeli ártatlan játékokkal, tánccal, szüreti mulatsággal kárpótolták magukat. A fiúk kevesebbet kockáztattak, homoszexualitás és fajtalankodás is előfordult köztük. de ezt halállal büntették, ezért ritkán fordult elő. Fiatal fiúkat fogadtak minden kockázat nélkül nagylelkű férjes asszonyok, szolgálólányok, egyedülálló leányanyák. Későn házasodtak a fiatalok, és szinte mindenki, ezért ritka volt az egyedülálló ember. Ezek többnyire az egyháziak voltak, a szinte sose szűz szolgálólányok, és azok, akikkel külsejükben elbánt a természet. Ha a férfi megözvegyült, szinte azonnal újranősült, főleg, ha vagyona és gyerekei voltak. A gyerekes özvegyasszonyok nehezebben találtak új párt. A házasságokat hétfőn, kedden kötötték, mert a hétvége az Istené volt, és vasárnap a pap túlzottan el volt foglalva. Nem házasodhattak advent, nagyböjt idején, szüretkor, aratáskor, és a szerencsétlennek tartott májusban. Maradt a november, a január és a február. Ahol malacot tartottak ott ez volt a disznóvágás ideje, így volt mivel a vendégeket megvendégelni. A fiatalok a saját falubelijükkel ismerkedhettek, és velük is kötöttek házasságot. Ez főleg a lányokra vonatkozik. A házasságok háromnegyede két-három mérföldes körzetben köttetett. Csak a vagyonosabbak merészkedtek távolabbra, és idő kellett, míg az ottani környezet elfogadta őket. Többnyire az azonos társadalmi helyzetűekkel házasodtak. Ha megvolt a vonzalom, és nem volt nagy társadalmi különbség, akkor a szülők megegyezhettek. Nem zárhatjuk ki azonban a szerelmi házasságokat sem. A házasság egy új gazdasági vállalkozás létrejöttét is jelentette, amihez földre volt szükségük. Ennek gyakori hiányával is magyarázhatjuk, a késői házasságokat.

Pierre Goubert "La vie quotidienne des paysaus francais an 17. siécle, 1982, ford. Pőcz Erzsébet