A francia parasztok élete a 17. században (1. rész)

A 17. századi parasztház szerkezete függött az anyagi helyzettől, a földrajzi adottságoktól, a talajtól, a klímától, az adott vidék hagyományaitól. A házak kőből, vagy vályogból épültek, egyszerű favázzal, nád-, vagy szalmatetővel. Egy négyzet-, vagy téglalapalakú szobájuk volt, a ház végén istállóval. A szobában mezítláb jártak, csak akkor vették fel a facipőt, amikor kimentek. A szalmával ledöngölt padlót az eső, vagy a falakról leszivárgó nedvesség feláztatta. A ház szíve a tűzhely volt, ezzel fűtöttek. A szél, az eső, a baromfi, a csúszómászók szabadon ki-be járhattak. A hidegen kívül a főellenség a gyakori tűzvész volt. A kunyhók nagyon gyorsan leégtek, a kút és a forrás távol volt, és csak egy favödör volt vízhordásra. A kőből épült házakat, és a barlanglakásokat ez a veszély nem fenyegette. A házak többségének volt zárt udvara, egy kisebb trágyadombbal, aminek értékes levét hagyták elfolyni, néha éppen a kút felé. Volt még itt néhány baromfi, épület a szerszámoknak, állatoknak, rőzsének, kútja nem volt mindenkinek. A forrás, a sütőház, és néha a kút is közös, vagy a földesúr tulajdona volt. Szinte mindenhol volt kert. Miután a férfi felásta, az asszony vette birtokba. Káposzta-, retek-, babágyásokat alakítottak ki, és volt néhány félvad gyümölcsfa is. A ház volt az a hely ahol étkeztek, ahol aludtak, télen itt szeretkeztek, itt születtek és itt haltak meg. Bútorként rendszerint egy-két ágyat, egy asztalt, egy-két padot, egy-két alacsony háromlábú széket, egy-két ládát találunk, ez minden. Az ágy fából készült többé-kevésbé illeszkedő deszkákból, a matrac vagy durva szövetből készült, vagy szalmával tömték ki. Lepedő nem volt mindig, azt a nagyobb ünnepekre, vagy szemfedőnek tartogatták. Takarót viszont mindig használtak, néha többet is. Gyakran egy ágyon kellett megosztozni, ekkor a melegen, bolhákon, izzadságon is osztoztak. Ha volt két ágy, akkor az egyik a gyerekeké volt, bölcsőjük ritkán volt. A ládák egyikében élelmiszert tartottak, búzát, lisztet, sót, szalonnát. A másik ládában voltak a kenderből szőtt lepedők, ritkán abroszok és szalvéták, két-három fekete vagy szürke szoknya, , ugyanannyi blúz, néhány ing kenderből, alsónemű nem volt. A gyakran használt ruhaneműk (kabátok, kötények, munkaruhák) szögeken lógtak. Ezek erősen kopottak voltak, soha nem mosták őket, és generációról generációra öröklődtek. A konyhában a kemencében sütöttek. Volt itt néhány edény, lábos, bögre, többnyire agyagból, néha öntöttvasból, tányérok, csészék, tálkák általában fából, fakanalak, néhány névre szóló kés. Ha mosogattak azt egy nagy foltozott hordóban végezték. Voltak fegyverek is a házban, kések, kiegyenesített kaszák, mordályok, puskák. A korabeli vidéki életet nem mondhatjuk idillikusnak.

Pierre Goubert "La vie quotidienne des paysaus francais an 17. siécle, 1982, ford. Pőcz Erzsébet