A csodákról

Ahogyan azt a tudást, amely meghaladja a tömeg felfogóképességét isteni tudásnak, úgy az olyan művet, amelynek okát általában nem ismerik, isteni műnek szokták nevezni. A tömeg azt hiszi, hogy Isten hatalma és gondviselése akkor nyilvánul meg a lehető legvilágosabban, ha valami szokatlan tüneményt lát a természetben, s véleménye szerint semmiből se lehet Isten létezését világosan bebizonyítani, mint abból, hogy a természet nem követi a maga rendjét. Ezért úgy vélik, hogy mindazok, akik a csodákat természetes okokkal magyarázzák, megtagadják Istent, az isteni gondviselést. Azt hiszik, amíg a természet a megszokott rendje szerint tevékeny, Isten nem cselekszik, amíg Isten cselekszik, a természet hatalma nem fejti ki hatását. Így tehát két, egymástól különböző hatalmat képzelnek, Isten hatalmát és a természetes dolgok hatalmát, amelyet persze Isten teremtett. A tömeg tehát a természet szokatlan műveit nevezi csodáknak, vagyis Isten műveinek, azokkal szemben, akik a természettudományokat művelik. Csak úgy tudja Istent imádni, és mindent az ő akaratára visszavezetni, ha a természeti törvényeket hatályon kívülre helyezi, s Isten hatalmát akkor csodálja legjobban, ha a természet hatalmát Istentől legyőzöttnek képzeli. Mindez a régi zsidóktól ered, akik azért mesélték el csodáikat, hogy meggyőzzék a korukbeli pogányokat.

A köznép természetről szóló előítéletei után nézzük, mi az igazság: 1. semmi sem történik a természet ellen, a természet mindig az örök, változhatatlan rendjét követi; 2. a csodákból nem tudjuk Istennek sem lényegét, sem létezését megismerni, sokkal inkább a természet változhatatlan rendjével foghatjuk ezt fel; 3. a szentírás Isten gondviselésén nem ért mást, mint magát a természet rendjét; 4. a szentírásbeli csodák értelmezésének módja.

1. Minden dolog egyedül Isten határozatából szükségszerűen igaz, így a természet egyetemes törvényei csupán Isten határozatai. Ha történnék a természetben valami, ami egyetemes törvényeivel ellenkeznék, az Isten akaratával is ellenkeznék. A természet tehát mindig követi azokat a törvényeket, amelyek örök szükségszerűséget és igazságot foglalnak magukban, még ha mi nem is ismerjük valamennyit. A természetben nem történik semmi, ami ne törvényeiből következnék, a természet szilárd rendet követ, így a csoda szót csakis az emberi gondolkodásmódra való vonatkozásban lehet érteni, vagyis azt jelenti, hogy az olyan művet tartunk csodának, aminek természetes okát nem tudjuk.

2. Ha valami a természetben történne, ami ellenkezik az Istenről alkotott fogalmainkkal, akkor kételkednünk kellene bennük, így Istenben is. A csodák, amelyek ellenkeznek a természet rendjével, kételyt támasztanak Isten létezését illetően, és nem azt támasztják alá. A csodának, - amit természetes okokkal nem lehet megmagyarázni- vagy olyan természetes okai vannak, amit az emberi értelem nem tud kikutatni, vagy Istent ismerjük el oknak. De mivel minden, ami természetes okok által történik, egyedül Isten akarata által is történik, ezért a csoda olyan mű, amelyet okságilag nem lehet megmagyarázni, mert meghaladja az ember felfogóképességét. A csodából, ami meghaladja felfogóképességünket, Isten lényegét, létezését meg nem érthetjük. Istent és Isten akaratát akkor ismerjük meg, ha a természeti dolgokat ismerjük meg minél jobban. A csodákból azért sem következtethetünk Isten létére, mert a csoda határolt mű, és egy ilyen okozatból nem következtethetünk egy végtelen hatalomra.

3. Isten határozata, mondása nem egyéb, mint maga a természet működése, rendje. Amikor a szentírás azt mondja, hogy ez vagy az Isten akarata által történt, az a természet rendje szerint történt, nem szünetelt ez alatt a természet működése. Minden természetesen történik. A szentírásnak nem feladata a dolgok természetes okokkal való magyarázata, hanem csak olyan dolgok elbeszélése, amelyek mélyen megragadják a képzeletet, ezeket pedig olyan stílusban beszéli el, amely alkalmasabb csodálat keltésére. A csodák nem Isten feltétlen parancsát követelik, a csodáknak vannak mellékkörülményei és természetes okai.

4. Ritkán fordul elő, hogy az emberek úgy mondjanak el egy dolgot, ahogy megtörtént, többnyire belekeverik saját ítéletüket is. A szentírás sok dolgot, mint valót beszél el, sokat pedig, amelyet valónak hittek, holott csak képzetek és képzelt dolgok voltak. Ezek e képzetek azoknak a felfogásához igazodtak, akik ránk hagyományozták őket. A megértéshez ismernünk kell a héberek szólásmódjait és szóképeit is. A héberek nem csak ékesen akartak beszélni, hanem vallási alázatukat akarták így kifejezni. Innen van, hogy úgy tűnik, mintha a szentírás csupa csodát beszélne el, még akkor is, ha a legtermészetesebb dolgokról szól. Isten kellően elrendezett mindent a maga idejében, és amit tesz, örökké megmarad. A természet tehát szilárd és változhatatlan rendet követ, a természet törvényei annyira tökéletesek, hogy sem hozzáadni sem elvenni belőlük nem lehet. A csodák csak az emberek tudatlansága miatt látszanak valami újnak.

Spinoza "Teológiai-politikai tanulmány", Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984