A cisztercita rend

Cistertium volt a burgundiai Dijontól délre fekvő Citeaux latin neve; itt alapították 1098-ban egy új rend anyakolostorát. A szerzetesek magányosabb és szigorúbb élet reményében telepedtek le itt apátjuk, Robert vezetésével. A ciszterciek alapszabálya az 1115-1118 között született, majd 1119-ben II.Calixtus pápa által jóváhagyott Carta Caritatis lett. Fehér szerzeteseknek nevezték őket öltözetük miatt. A fehér Szűz Mária színe, akinek a ciszterciek különös tisztelettel adóztak, minden templomukat neki szentelték.

Az autokratikus clunyi szervezethez képest, a ciszterci rend felépítése demokratikusabb volt. Citeaux apátja volt a rend főnöke, az ő kötelessége volt a fiókkolostorok látogatása és felügyelete, amelynek apátjai viszont Citeaux-t ellenőrizhették. Az apátságok felügyeletet gyakorolhattak az általuk alapított filiálék fölött. Minden apátság képviseltette magát az évenkénti citeaux-i generális káptalanban, itt születtek a rend ügyeivel kapcsolatos lényegi döntések.

Az alapítók aszketikus céljai megkövetelték, hogy a szerzetesek a gazdagság és hatalom központjaitól a legmesszebb éljenek. Az apátságokat a városoktól és településektől távol építették, a szerzetesek és a laikus testvérek maguk művelték a földeket. Ez visszatérés volt a Szent Benedek-i eszményhez, melytől a clunyi rend eltávolodott. A liturgiát lerövidítették és leegyszerűsítették, így több idejük maradt a földeken és műhelyekben végzett munkára. Kitűnő szervezetüknek és odaadó munkájuknak köszönhetően hamarosan egész Európában az agrárfejlődés úttörői lettek. Térhódításuk látványos volt, a 12. század végére már 530 rendházuk volt, száz év múlva már 742. Ehhez még 900 zárda is tartozott. A szegénység és egyszerűség lassanként a múlté lett, hiszen a földművelés rendkívül jövedelmezővé vált a laikus testvérek olcsó munkájának köszönhetően. A rend távoli országokban is elterjedt (Norvégiában, Portugáliában, Magyarországon), az itteni apátságok mentesültek az ellenőrző látogatások és a generális káptalanon való részvétel alól. Az eredmény a fegyelem nagyfokú lazulása lett. Ahogy nőtt a rend gazdagsága, a világi uralkodók egyre gyakrabban a jövedelmeket olyan püspököknek vagy világi előkelőségeknek adományozták, akik nem éltek az apátságban, és nem látták el az apát feladatát. Elérkezett a hanyatlás időszaka, végül a reformáció több országban véget is vetett a rend működésének. Francia területen, ahol a legtöbb követője volt, a ciszterci rendet kétszer megreformálták; a reformok következménye a feuillant-ok és trappisták rendjének kialakulása lett, az eredeti rend ugyanakkor mind a mai napig működik.

G. Zarnecki "Kolostorok, szerzetesek, barátok", Corvina kiadó, 1986