A Biblia a Szentírás
A próféták és az apostolok mondásai nyíltan hirdetik, hogy Isten örök igéjét és örök szerződését, valamint az igaz vallást Isten az emberek szívébe, azaz az emberi lélekbe írta bele, s hogy ez Isten valódi eredeti írása, amelyet pecsétjével, vagyis eszméjével, mint istenségének képével hitelesített.
Az első zsidóknak a vallást, mint írott törvényt áthagyományozták, mert abban az időben úgy tekintették őket, mint gyermekeket. De Mózes és Jeremiás olyan eljövendő kort hirdetett nekik, amikor Isten a szívükbe írja be törvényét. Ezért csak a zsidóknak és a szadduceusoknak volt okuk, hogy a táblákra írt törvényért harcoljanak, de semmiképpen sem azoknak, akiknek az szívükbe van írva.
Szentnek és isteninek nevezzük mindazt, ami a jámborság és vallás gyakorlására van rendelve, s csak addig lesz szent, ameddig az emberek vallásos érzülettel használják. Mert ha az emberek nem jámborak többé, a szent dolog sem szent többé.
A szavak pusztán használatuk folytán kapnak határozott jelentést, ha úgy rendezik őket, hogy áhítatot keltsenek az olvasóban, akkor ezek a szavak szentek lesznek, s éppúgy a könyv is, amely ezeket a szavakat tartalmazza. De ha később a nyelvhasználat annyira veszendőbe megy, hogy a szavaknak már nincs jelentésük, vagy ha a könyvet teljesen elhanyagolják, akkor sem a szavaknak, sem a könyvnek nem lesz többé sem hasznavehetősége, sem szentsége. A szentírás is csak addig szent, s beszédei csak addig isteniek, ameddig az emberekben áhítatot keltenek Isten iránt. De ha az emberek teljesen elhanyagolják, mint hajdan a zsidók, akkor nem egyéb, mint papír és tinta, akkor az emberek teljességgel megszentségtelenítik, és kiteszik a megromlásnak.
Három okból nevezik az Isten igéjének a szentírást:1.) mert az igazi vallást tanítja, melynek Isten az örök szerzője; 2.) mert a jövendöléseket Isten határozataiként adja elő; 3.) mert igazi szerzői többnyire egyéni megvilágosodás erejénél fogva tanítottak, s tanításaikat Isten nyilatkozataiként adták elő.
A Biblia szerzője Isten, mert a Biblia az igazi vallást tanítja. Azért oszlik Ó- és Újszövetségi könyvekre, mert Krisztus eljövetele előtt a próféták a vallást, mint hazai törvényt, a Mózes idején kötött szövetség erejénél fogva szokták hirdetni; Krisztus eljövetele után azonban a vallást, mint egyetemes törvényt minden embernek, s egyedül Krisztus szenvedéseinek erejénél fogva hirdették az apostolok. Nem azért, mintha a két szövetség tanítása különböző volna, vagy mintha az egyetemes vallás új volna.
Ha kevesebb könyv maradt volna ránk, akkor sem lennénk megfosztva Isten igéjétől: 1. Mind a két szövetség könyveit alkalmilag bizonyos emberek számára írták, a kornak és amaz emberek viszonyainak megfelelően. A prófétákat azért küldték, hogy koruk gonoszait intsék. 2. Más dolog megérteni a szentírást és a próféták értelmét, s más dolog megérteni Isten értelmét, azaz magát a dolog igazságát. 3. Az ószövetség könyveit sok közül válogatták ki, s végül farizeusok gyülekezete összeállította és elismerte őket. Az újszövetség könyveit is zsinatok határozatából vették be a kánonba. De a zsinatok tagjai nem próféták voltak, hanem csupán tanítók, s mégis el kell ismerni, hogy ebben a kiválogatásban Isten igéje volt a mértékük. Mielőtt tehát mindezeket a könyveket jóváhagyták, ismerniük kellett Isten igéjét. 4. Az apostolok nem mint próféták, hanem, mint tanítók írtak, s úgy tanítottak, ahogy azt a tanítványaik számára könnyebbnek ítélték. Ezért tanításuk sok olyat foglal magába, amit a vallás szempontjából nélkülözhetünk. 5. Az újszövetségben négy evangélista van; ki hiszi, hogy Isten Krisztus történetét négyszer akarta elbeszélni, és írásban közölni az emberekkel? Igaz, hogy egyik elősegíti a másik megértését, de nem szükséges mindent tudni, amit az evangélisták elbeszélnek. Mindegyik más-más helyen hirdette evangéliumát, mindegyik leírta azt, amit hirdetett, azért, hogy elmondja Krisztus történetét, nem azért, hogy a másikat magyarázza.
A szentírást csak a vallás, vagyis az általános isteni törvény tekintetében lehet Isten igéjének nevezni. A szentírás isteni volna akkor is, ha más szavakkal vagy más nyelven írták volna, ebben az értelemben hamisíthatatlanul kaptuk meg a szentírást. Minden nehézség nélkül megértjük a főtartalmat: szeressük Istent mindenekfelett és szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat.
Spinoza "Teológiai-politikai tanulmány", Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984